Hommage à Bajnovits – Egy ismeretlen költő legnagyobb művei: NOS

NOS
Amikor eljön az ősz, nekem mindig Jeromos egyik régi verse jut eszembe, amelyet 1991 augusztusában vetett papírra. Nem tudni, milyen élmény diktálta neki ezeket a sorokat, de szinte tapintható a szomorúság…
 
BAJNOVITS JEROMOS (1974-2000):
 
NOS
 
Ez már a szótlan ősz
zöld színházban
a piros rózsák.
borult égbolt.
Erő és vér nélkül
csak a gyengeség.
A laza, fáradt izomrostok.
 
Ősz sóhajt.
 
Feszül, folyik, lélegzik
bennem a vágy.
 
Lassan kicsordulnak az első
esőcseppek, mint egy éve.
 
És úgy zakatol tovább
a Minden,
akár a verkli.
Simán, közönyösen.
 
Ez már a néma ősz.
Pedig még csak a sunyi
augusztust írják.
De hát…
Tudjuk mi jól.
Egyszer fel kell állni.
 
Pedig most legszívesebben
elfeküdnék a földön,
és úgy néznék a magasba,
hogyan hajolnak rám
a bús testű fák,
komoran, lomhán, suhogva,
 
valamit messziről,
a távolból suttogva
 
ahová nem ér el árnyék,
értelem.
 
1991. május

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.