Nagy csörömpölésre ébredek. A faluban búcsú van, a férfiak részegek, verekednek egymással. Lehet, hogy meghalok ma éjjel. Kiugrom az ágyból, mintha végig erre a hangra vártam volna. Csak egy alsónadrág van rajtam, így alszom, de nem fázom, májusi éjszaka, az ablak nyitva, kiszaladok a konyhába, ég a villany, nők és férfiak a fényben. Valami történt. Mielőtt lefeküdtem, a falióra az ajtó felett függött a falon, most a kövön hever darabokra törve. Eltűnt az álom a szememből. Megállt az idő, az emberek bámulnak.

Délután a sátraknál jártunk, a céllövöldénél sok három pálcásat leszedtem, játék pisztolyt és más kacatokat. Kaptam anyutól zsebpénzt, felültem a körhintára, megsarkantyúztam a lovam, forgott velem a tömeg, vacak zene, zsivaj. Az a fekete lány is ott állt a bámészkodók között, nézte, ahogy forgok körbe-körbe. Látom a szemét, két sötét kút a tekintete. Szédülök, táncol a gyomrom, zuhanok a szemekbe. Én még nem ihatok, mert gyerek vagyok, csak a felnőttek isznak, ülnek és röhögnek, fánk, hurka, bor, pálinka. Nem szabad rosszalkodnom, megígérem, hogy jó leszek. A pisztolyomat elrejtettem, a zsebemben lapul, nem eshet ki onnan, nem veszíthetem el a fegyveremet.

“Hajóhintázni akarok”, mondom anyunak. Nézd, ott lebegnek a levegőben, kékek és fehérek, az oldalukra horgonyt és matrózsapkát rajzoltak. Én most felszállok oda, mert repülni akarok. Az a lány is ott áll mellettem, a fekete tekintet. Gyere, súgom neki oda, szállj be a hajómba. De csak nevet rajtam, mert kicsi vagyok hozzá, idősebb nálam. Nem tudom, mi lehet a szoknyája alatt, de érzem, hogy valamit titkol előlem. Meg kellene néznem, talán egy rém bújik ott meg. Elképzelem, hogy meztelenül a takaró alatt ölelgetem, de nem tudom, mit tegyek a szörnnyel. Nem tart velem, egyedül fizetek be a hajóhintára. Anyu idegenekkel nevetgél. Ő mindent tud, mert neki is olyan van.

Majd megmutatom én nekik, az egész népségnek, akik isznak és nevetnek. Majd meglátják, milyen magasan szállok a hajómmal. Belendít a cigány, miután elteszi a pénzemet, az izmaim sebességet adnak, behajlítom a térdem, gyorsul a hajóm, le és fel, fel és le, egyre magasabban. A tömeg odalent, hullámok a vízben. Most csak sötét csík a két fekete szem. Gonosz hal.

Nagy zajra ébredek, a kövön a széttört falióra. Valami baj történt. A férfiak összevesztek, az asszonyok sikoltoznak. Az ajtó becsapódott, most kinyílik újra. Jön egy férfi. Akkora a háta, mintha medve volna. Szőrös a mellkasa. Egy sovány férfi lépeget utána és a medvét szidja.  Tudod mi vagy te? – kérdi tőle. – Egy állat. Az állat megfordul, lekever neki egyet. Az ütéstől megszédül a vékony ember, a földre zuhan, szédülök én is, repít a hinta. De gyorsan felpattan és megint a medvét csúfolja. Futni kezdenek, kiszaladnak az udvarra, az asszonyok utánuk, a kutyák ugatnak, süt a hold, a távolból hallatszik a zene. A felnőttek bálból jöttek, táncoltak, berúgtak, most verekednek. Kirohannak az utcára, kergetőznek.

Utánuk futok alsógatyában, nem fázom, a meleg szél simogatja a bőrömet. Anyu rám kiált, visszazavar a házba, de nem megyek. Látni akarom őket. A medve üldözi a férfit, utoléri, a földre löki, az út szélére, szegény beleroskad a kavicsba. Jön egy másik ember, hogy a medvét lefogja, elkapja a derekánál, de nem bír vele, a medve őt is leteríti és belerúg a fekvő férfiba. Vérzik a cipője orra. Az asszonyok sikítanak. Anyu zokog és reszket. Semmit sem tehetek, agyonverik egymást a férfiak.

Meg akarom állítani a hintát, a gyomrom már émelyeg. Vissza akarok térni a földre, mert ez a magasság veszélyes. Kiegyenesítem a térdemet. Lassul a hajóm, a hullámok elülnek, emberek állnak alattam. Anyu néz rám és nevet. A fekete szemek eltűntek. Láttátok, hol jártam, milyen magasan? És ő vajon látta? Leszállok, szédülök, megtántorodom, oldalra visz a lábam. Látom, hogy anyu nevetését valami rémület zárja össze. A szájához kap, majdnem elájul. Megállt az idő, a tömeg szobrokká dermedt. Minden szem engem figyel, egy nő sikít, hallom, hogy a hátam mögött nyikorog a hinta. Megfordulok. Előttem áll a hajóm, megfagyott a levegőben, a homlokomtól egy ujjnyira. Majdnem beleszaladt a koponyámba.

Dél van, szól a faluban a harang. Egy nyakláncot keresek az utcán, nekem ez a feladat maradt. A férfinak, akit éjszaka megvertek, a nyaklánca elveszett a kavicsban, ahol verekedtek. Anyu szólt, hogy keressem meg. Kutatom mindenhol, de nem találom, hiába nézem az utat. Jön a fekete tekintet, a szoknyája eltűnt, most farmert visel. Ballag az utcán az anyukájával. Rám néz, lelassít. Tudom, hogy valamit mondani akar, de rápisszen a mamája és odébb húzza a kezénél fogva. Nézem, ahogy távolodnak. Előveszem a pisztolyom, egy láthatatlan töltényt a hátába eresztek. Lelőttelek, hülye liba.

Hazamegyek, a házban csend, a felnőttek alszanak. Az asztalon a széttört falióra. Benézek a szobába, anyu a medve mellett, horkol, kilóg a cicije. A másik ágyon a vékony férfi, csupa kék-zöld a teste.

Ma este nem alhatok otthon, mert anyu átvisz a szomszédba. Lehet, hogy meghalok ma éjjel. Megágyaznak nekem egy idegen szobában. Anyu beszélget az ajtóban a szomszéd nénivel és elmegy. Itt minden félelmetes, az ágy nyikorog, bogár mászik a falon, a szekrény mögött egy csontváz bujkál és anyu nincs velem. Elhagyott engem. Nem találtam meg a nyakláncot, ezt kaptam tőle büntetésnek. Rossz gyerek vagyok, ülök az ágyon és sírok. Úgy, hogy a néni a másik szobában ne hallja. De úgy bőgök már, hogy fáj az egész testem.

Becsukom a szemem. Az idő nem mozdul, fekszem a fűben, csupa vörösség és kosz a hajam, a háttérben véres orrú hajóhinta leng, anyu ájultan hever a medve kezében, emberek rohannak felém, léggömbök futnak a kék égen.

Nagy csendre ébredek, egy virág kelyhében. Látom ott a két fekete szemet. Rohanok utána, a csukott virágsziromban, körbe-körbe, a haja jéggé vált a levegőben. Már a sarkában vagyok, de mire elkapnám a szoknyája szélét, mindig elinal. Lapít a rém a szoknyája alatt. Futunk, futok utána, szédülök, ő hátrapillant és nevet rajtam. Lelőném, de a pisztolyom elveszett. Anyu is ott áll, szomorúan figyel engem. Már nem játszhatok sokáig, mindjárt megszólal. A hangja bágyadt és kedves. Elég, indulunk – mondja. Jöjjek és hagyjam abba.

 

A kispróza a Vár Ucca Műhely irodalmi és művészeti folyóirat 45. számában jelent meg. 2014/3.