Nemrég este ismét levetítette a Duna tévé Nicolas Philibert Én, te, ő című filmjét. Most is csak véletlenül, tétova, álmos borozgatás közben bukkantam rá a tévécsatornák koalíciós válságai közt botladozva. Aztán késő éjszaka felfedeztem, hogy éppen a napokban kerül DVD-forgalomba, ezért hát gondoltam, fel kell hívnom rá a figyelmet. Aki teheti, azonnal rendelje, vásárolja meg. Alapmű. Minden gondolkodó ember elengedhetetlen kulturális tartozéka. Az elmúlt évek egyik legnagyobb mozgóképes remekműve, nekem személy szerint pedig leginkább felkavaró alkotása. Nem kapott fődíjakat egyetlen filmfesztiválon sem, Oscar-díjra sem jelölték természetesen és nézettségi rekordokat sem döntött a plázamozikban, mégis: ennél okosabb és szebb rendezői remeklést nem láttam Tarr Béla zseniális korai doku-játékfilmjei óta.
Philibert filmje napjainkban játszódik, egy eldugott francia vidék aprócska általános iskolájában. A környező tanyák és falvak mezőgazdaságból élnek, és az itt lakó szülők minden gyermeke ebbe az apró elemibe jár. Napról napra egy mikrobusz hozza és viszi őket, az iskolába és otthonukba vissza. Az iskolában több korosztály tanul egyszerre. Együtt, egyazon iskolapadban sajátítják el az írást és olvasást a kicsinyek, vesződnek leckéjükkel a felső osztályosok, de az épület lényegében még óvodaként is funkcionál ezen a ritkán lakott vidéken.
A film egyetlen évet mutat be az iskola életéből, az őszi tanévkezdéstől a nyári vakációig. Láthatjuk, amint új nebulók érkeznek, hogy megküzdjenek a betűk és számok világával, végignézhetjük a tanulók közti konfliktusokat, megismerhetjük természetüket, kialakuló személyiségüket, családi problémáikat, elkísérhetjük őket egy osztálykirándulásra és láthatjuk, amint az idősebb diákok a városi iskolába készülnek a tanév végén.
A film főhőse egyben a film kulcsa is: az apró iskola tanára, egy körülbelül negyven éves francia férfi, nevezetesen Georges Lopez, aki egész életét arra tette fel, hogy ebben a porfészekben a gyerekekkel foglalkozzon, és egy új generációt adjon a jövőnek. Csakhogy nem akármilyen pedagógusról van szó. Ez a férfi egyszerre rendelkezik a legnagyobb filozófusok, vallásalapítók és klasszikus nevelők minden egyes jegyével. Életét valójában teljes egészében az iskolában tölti, és olyan szoros kapcsolatban áll diákjaival, mintha legalábbis valamennyien a saját gyermekei volnának. Mivel a tanulók szülei sokat dolgoznak a földeken és rendkívül elfoglaltak, lényegében helyettesíti is a gyakran elmaradó szülői törődést.
Minden egyes diákját külön figyelemmel kíséri, elbeszélget velük, segít nekik problémáik és lelki gondjaik megoldásában, miközben természetesen megtanítja nekik mindazt, amit egy iskolában el kell sajátítaniuk. Mindenre kiterjedő, komplex pedagógiai világot teremt, amilyet még a legnagyobb huszadik századi reformpedagógiai irányzatok jeles képviselői is elirigyelnének. És ami a legfontosabb: semmilyen előre gyártott, tudományos módszert sem alkalmaz, tevékenységét csupán saját személyisége hitelesíti, az a hatalmas tudás, bölcsesség és megértés, amellyel a gyerekekre koncentrál.
Az Én, te, ő mellesleg egy klasszikus dokumentum-játékfilm. A kamera spontán megnyilvánulásokat és helyzeteket rögzít, tudatos dramaturgiai szerkezetbe ágyazva. Hogy mégis túllép a műfaj szokványos keretein, azt elsősorban választott hősének köszönheti. A tanár úr személyén keresztül ugyanis egy új, posztmodern hőstípust teremt meg, aki simán felveszi a versenyt a vallás, a filozófia és a művészet valamennyi évezredes kultúrhéroszával, Jézus, Buddha, Odüsszeusz és Hamlet jelentőségével.
Amikor a tanév végén elbúcsúzik diákjaitól és meghatott tekintettel nézi végig távozásukat, a néző már tudja, hogy itt nem egyszerűen egy jó tanár működését látta. Ez az ember valóban új embereket adott a világnak, s többet tett az igazi tudás és emberi lélek érdekében, mint bármely politikus, népvezér vagy rendkívüli művész egyidejűleg. Ezt a döbbenetes emberi nagyságot mutatja be kitűnően Nicolas Philibert remekműve.