A német irodalom elmúlt ötven éve részben a hitleri örökség kérdéseinek megválaszolásával telt. Ennek a vonulatnak egyik fő médiuma Günter Grass, aki Gdansk (Danzig) szülötteként kasub gyökereivel, lokális színekben festette meg a világháborús éveket és Németország megtisztulásának, újrafogalmazásának korszakát. A bádogdob című regénye kétségkívül a 45’ utáni európai irodalom egyik legnagyobb alkotása, amely úgy néz szembe a német múlttal, hogy főhőse, Oskar alakjában egy egész civilizáció összeomlását és az emberi létezés határhelyzeteit ábrázolja. S bár minden regénye önéletrajzi ihletésű munka, most először vall írói fortélyok nélkül önmagáról, a Hagymahántás közben lapjain.
Grass önéletírását a médiaszenzáció hulláma emelte magasba, éppen ezért némi szkepszissel fogtam hozzá az elolvasásához. Az első pár oldal nem is tetszett, egy megfáradt, darabosan fogalmazó öreg szerző benyomását keltette, aki babérjain túl emlékeinek elmotyogásába fog. Ám a nyelvezet kezdeti nehézkességének érzete meg a hagymahéj szimbolikájának iskolás hatása néhány oldal után megszűnt, s rövidesen világossá vált, hogy a szerző múltjának szégyenfoltja csupán a nagyszabású vállalkozás egy szelete.
A média által szertekürtölt tény, miszerint Grass tizenhét évesen a Jungvolk és a Hitlerjugend tagja volt, mindössze negyven oldalra rúg a kötetben, s korántsem valamilyen egyedülálló etikai kudarc vagy háborús bűn, hanem sokkal inkább történelmi szükségszerűség eredménye, amely az akkori német kamaszokat válogatás nélkül sújtotta. Az író e kvázi ártatlanság ellenére öntudatlan sodródását a tömeggel és évtizedes hallgatását súlyos drámai vétségnek tekinti, s kései vallomása a könyv súlypontja. Ehhez a múltboncolgatáshoz pedig alkalmas módszert és nézőpontot választ: tudván, hogy életünkben egyszerre több életet is élünk, úgy beszél akkori önmagáról, mint egy jelenlegi lényétől független tizenhét éves fiúról, akinek mozgatórugóit, céljait, gondolatait ötven év távlatából „kihámozni” nehéz feladat.
A könyv a második világháborútól az első regényig tartó fejlődési folyamatnak két évtizedet felölelő krónikája. Grass kitűnően bánik az emlékezés bizonytalan természetével, s e viviszekciós eljárás során mindent megtudunk, amit a hagyma tudni enged, azaz, ami a múlt szelvényes rétegeiből rekonstruálható. Megismerkedhetünk családjával és szülőföldjével, a náci korszak és a háború éveivel. Részletesen feltárja háromféle háborús éhségét, az evés szükségletét, a nemi ösztönt és a művészet iránti vágyakozását. Eközben kiderül, hogy bár a művészvilág elitjéhez tartozik, máig megmaradt egyszerű danzigi polgárivadéknak, aki a szegénységből kalapálta magát íróvá, s ebben egyedül tehetségére, szorgalmára számíthatott. Éppen ezért nem törődik a közvéleménnyel és ragaszkodik sajátos szempontjaihoz. Gyűlöli a nonfiguratív képzőművészetet, megveti az ideológiai alapozású parazita műkritikusokat, imád főzni, saját régi Olivetti írógépét használja ma is a számítógép helyett és roppantul bosszantja, hogy mint valami nemesi rangot, 1998-ban kapott irodalmi Nobel-díját mindenütt a neve elé biggyesztik.
Múltjának és gondolatainak bemutatása azonban, sok más memoártól eltérően, mindenfajta öntömjénezéstől és önigazolástól mentes, egy rendkívül szimpatikus író portréja, amelyben kiváló irónia és humor csendül fel. Nem marad adós a történelmi héjrétegek feltárásával sem. Hosszan elemzi saját felelősségét a náci múlttal kapcsolatban és germán szemmel, egy átlagos német kiskatona perspektívájából láttatja a szövetséges haderőkkel és a Vörös Hadsereggel vívott harcokat. Megrendítő rész, amikor először szembesül a bergen-belseni koncentrációs táborban készült fekete-fehér fotókkal és ugyancsak drámai fejezet, amikor húga és édesanyja háborús traumájával foglalkozik. A kötet legizgalmasabb részei mégis azok, ahol a későbbi regények motívumainak forrásaira bukkanhatunk. Főművének ötlete például egy svájci vendégeskedésből származik, ahol egy három éves kisfiú megjelent az ebédlőasztalnál elszántan püfölve bádogdobját, ez a kép stilizálódott aztán évekkel később Oskar Matzerath figurájává. A magánéleti epizódok viszont mintha kissé szemérmesre sikeredtek volna. Nem szaftos hálószobatitkokra voltam kíváncsi, de az író közismerten groteszk és naturális látásmódja után furcsán hatott a szerelmi együttlétek leírásakor használt szende hangnem.
Mint eddig szociáldemokrata politikai tevékenységét és korábbi műveit, Hagymahántás közben című munkáját is sokféle kritika, ellenvélemény fogadta. Egyvalami azonban biztos: Grass szövege esztétikailag príma munka, s ha nem is emelkedik meghatározó alkotásainak színvonalára, a német és európai önvizsgálat, illetve az önéletrajzi regény történetének újabb fontos állomása.