Bevallom, én nem tudtam, hogy a bábszínházakban mostanában nem használnak bábokat. Amikor Budapesten laktunk többször is elmentünk a Budapest Bábszínházba és láttunk néhány remek előadást. Nem állítom, hogy mindegyik maradéktalanul tetszett, de azért jócskán belekóstolhattunk a műfaj klasszikus részébe.
Arra készültünk, hogy a kislányunkkal is megismertetjük a bábszínház varázslatos világát. Erre a célra itt a Balatonnál tökéletesen alkalmasnak tűnt a veszprémi Kabóca Bábszínház. De most, hogy a második előadáson is túl vagyunk, elbizonytalanodtam. A két előadásban összesen három darab bábot számoltam össze, az előadás egésze inkább élőszereplős, kreatív színházi produkció. Engem ez különösebben nem is zavarna, de szegény lányom folyton azt kérdezgeti: „Apa, hol vannak a bábok?” Amikor pedig véletlenül megpillant egyet mégis, hangos ovációval fogadja. Rettentően nehéz elmagyarázni neki, hogy a bábszínházban sajnos igen ritkán, szinte csak elvétve találkozhat bábokkal.
Nagyra értékelem az ötletgazdag művészi önmegvalósítást, de nagyon szeretnék végre egy hagyományos, klasszikus bábelőadást mutatni a lányomnak. Kérdés, létezik-e még ilyen.