Valójában egy szép hosszú esszét érdemelne ez a könyv, a holland irodalom egyik csúcsteljesítménye, amely ma már kötelező iskolai olvasmány hazájában. Gerard Reve, hiánytalanul megírta benne a Semmit.
A különféle olvasási stratégiák kulcsaival felvértezve vágtam bele Reve könyvébe, de már az első oldalak után rájöttem, tévúton járok. „Az esték” csalóka olvasmány. Alcíme szerint „Téli elbeszélés”, a narratíva lineáris időrendben halad, megannyi apró történés bontakozik ki a kötet lapjain, rövidesen azonban érlelődni kezdett bennem a gyanú: itt valami csapda lappang. És valóban: ebben a könyvben – bár látszólag Frits, a főhős története pereg – valójában nem történik semmi. Egymás után sorjáznak a mindennapos események, családi délutánok, baráti esték, mindez azonban sehová sem vezet. Pontosabban: a Semmibe.
A holland szerző műve egy átlagos fiatalember hétköznapjait mutatja be, a reggeli ébredésektől, a kormos edények aljáról felkapart pörköltmaradékok elfogyasztásán át és a közösségi interakciókon keresztül egészen egy családi körben eltöltött szilveszter éjszakáig. A mindennapok pillanatai aprólékos részletességgel bomlanak ki, mégsem válnak történetté, mert nincsen ívük, nem tartanak sehová, csupán végük szakad egy esetleges ponton, hogy aztán újabb tényláncolatokban folytatódjanak. Az olvasó néha reménykedik, hátha rátalál valahol egy érdekes kalandra vagy különleges eseményre, ám a dráma következetesen elmarad, sehol egy váratlan csavar vagy izgalmas fordulat. Ilyenkor általában azt hinnénk, a lélekelemzésre vagy az eszmei szálra illene figyelni, de felesleges minden intellektuális erőfeszítés: ez a regény mintha egyáltalán nem kínálna semmiféle megfejtésre váró szellemi feladatot.
Azaz csak látszólag. Frits van Egters, a szöveg főhőse ugyanis egy sajátos világkép, egy szélsőséges világlátás alanya. Az olvasó az ő szemével láthatja életünk egyhangú, szürke perceit, szánalmas hétköznapi vergődéseink mikroszkopikus lajstromba vett szemétdombját, az élet sehol sem kezdődő és sehol sem befejeződő sekélyes unalmát, céltalan tét nélküliségét. Frits közben gúnyolódik is ezen a világon, minden mondata olyan, mintha az élet tagadása volna. Lidérces álmaival, cinikus piszkálódásaival, rettenetes balesetekről és nyomorult idiótákról szóló meséivel, súlyos betegségek leírásában kéjelgő szövegével a létezés értelmetlenségét demonstrálja.
Szüleit nem kedveli, apja és anyja az emberi faj legsiralmasabb példányaiként tengetik életüket otthonukban, vitatkoznak röhejes apróságokon négy fal között. Egyetlen gyermekük vesszőparipája a kopaszodás: Frits csaknem mindenkit a hajhullás miatt macerál, és ez talán szimbolikus gesztus a részéről, amellyel a szükségszerű elmúlásra próbálja ráébreszteni környezetét. Az ironikus, gyakran morbid fiatalember ugyanis tisztában van saját maga és mások esendő létezésével.
De nem olyan kíméletlen bölcs ő, mint amilyennek látszik. Szinte minden szava mögött emberi érzések, vágyak és félelmek lapulnak, csak éppen hihetetlen energiával arra törekszik, hogy tisztán, tárgyszerűen szemlélje a körülötte lévő valóságot. Így válik Reve hűvösen megkomponált, első ránézésre teljesen csapongó és összefüggéstelen, valójában szigorú szerkezetbe foglalt szövege emberiségdrámává, és talán ezért írja a szerző az előszóban, hogy „Az esték” a telefonkönyv és a Biblia kivételével minden más művet feleslegessé tesz.
A könyv utószava hosszasan értekezik Gerard Reve sajátos katolicizmusáról, és a regény egyes szereplőit és motívumait különféle bibliai személyekkel, jelenetekkel felelteti meg. Nem kétséges, hogy a művet ebből a nézőpontból is lehet értelmezni. Úgy gondolom azonban, a szerző hite gyógyíthatatlan egzisztencialista attitűdből sarjadt. Ezt a gyanúmat erősíti Reve vallomása, mely szerint a hit elfogadásának előfeltétele, hogy tudjuk: meghalunk, emlékünk szertefoszlik, semmi sem marad belőlünk, az élet pedig értelmetlen.
A könyv végkicsengése mégsem ilyen keserű. Frits van Egters, ha a katolikus hithez nem is, a Sartre-féle önmagára ébredésig szerencsésen eljut a regényben. Gerard Reve, aki látványos önmenedzseléséről is elhíresült író hazájában, ötven évvel ezelőtt alighanem megalkotta a holland „nouveau romant” . Szörnyen kíváncsi vagyok, hogy későbbi hősei hová vetődtek ebből a nihilizmussal kacérkodó pozícióból.