Kurvát szerezni

img102.2

Kurvát szerezni

Még éreztem a nő szagát az ujjamon, de már ahhoz sem volt erőm, hogy kezet mossak. Eldülöngéltem unokahúgom szobájáig és rácsuklottam a megvetett matracra. A rendezett családi környezet, a malackás vekker az éjjeliszekrényen meg a pónilovas képek a falon még valószínűtlenebbé tették a tényt: hogy félórája még egy kurvával bajlódtam. Félálomban is röhögnöm kellett. Egyszerűen röhejes volt belegondolni, hol jártam és mire vertem el háromszáz schillinget.

Elképzelni sem tudtam, hogyan fogok talpra állni hajnalban, de tizenhét évesen mindent kibír az emberi szervezet, amint meghallottam, hogy valaki matat a konyhában, felpattantam, vettem egy hidegzuhanyt, ittam a frissen főtt kávéból, magamra dobáltam a gönceimet, és követtem bódultan nagybátyámat a lakótelepi parkolóba. Ha korán kellett indulni, bejöttem előző nap a városba és az éjszakát nála töltöttem.

„Aki éjjel legény, nappal is legyen az”, ezt a szánalmas frázist fűzte hozzá nyúzott állapotomhoz tömören, mikor beszálltunk a kocsiba. Tudta, hogy éjszakánként könnyelműen elszórom azt a csomó dohányt, amit a nyári szünet alatt Ausztriában megkeresek, és egy kicsit gyűlölt is érte. Szerinte minden megszerzett fillért a nagyanyámnak és nagyapámnak kellett volna adnom, ha már a házukban lakom és ők tartanak el. Július közepe volt, reggel fél hat, de már bántotta a szememet a felkelő nap, a fákon madarak örömködtek.

Az úton végig azon tűnődtem, hogyan fogom tudni versbe foglalni ezt a tömény erkölcstelenséget. Merthogy előbb-utóbb meg kellett írnom, ez nem volt kétséges. A világ számomra úgy vált értelmezhető tartománnyá, ha minden mozzanat, amelyet megéltem, beleépült egy versbe. Ennél is jobban aggasztott, hogy ha nagyanyám tudomást szerez arról, hol jártam tegnap éjjel, páros lábbal fog kirúgni otthonról és húzhatom a belem albérletbe. Lehet, hogy már AIDS-es is vagyok – gondoltam, és kezdtem úgy tekinteni magamra, mint egy aberrált kéjencre.

Nem lehetett megjósolni, hogy ez lesz a vége. Előző délután csak egy pohár sörre futottunk össze a Koktél bár teraszán Lalival és Félixszel. Mióta dúskáltam a valutában, ugyanolyan sznob lettem, mint akiket eddig szívből utáltam és a kedvenc kocsmáinkról áttértem a puccosabb helyekre. Moziba készültem, a leleplezőnek szánt Kennedy-filmet vetítették a Dózsában. Egy ital belefért kezdésig a fiúkkal. Szédítő hőség volt, mégsem kívántam a sört, Martinit kértem citrommal, kortyoltam az émelyítő löttyöt és a szomszéd asztalnál felfedeztem azt a jól fésült majmot a takonyzöld zakójában, aki minden szórakozóhelyen az erotikus kalandjaival hencegett. Most a pisiszexen volt a sor. Nem hittem el egy szavát sem, mégis felizgatott, ahogy fennhangon eldicsekedte valakinek, hogy egy csaj dugás közben a farkára vizelt.

Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy nem várok tovább. Tizenhét éves vagyok és érintetlen. Ez nevetséges. Itt az ideje.

Most.

Ma este.

Ha nincs önként jelentkező, akkor kurvával. Ebben a városban mindent és mindenkit megkaphat, akinek van elég pénze. Márpedig nekem most van, gondoltam önelégülten. A hatodik Martini után rájöttem, hogy a mozinak lőttek. Nélkülem kell felgöngyölíteniük a Kennedy-ügyet, nekem fontosabb dolgom akadt. Csak azt nem tudtam, hol lehet kurvát szerezni a városban. Végigjártunk egy-két kocsmát és éttermet, kifaggattuk a pincéreket, de tanácstalanul ingatták a fejüket. Lali és Félix próbált lebeszélni, de hajthatatlan voltam.

A Zöldalmában futottunk bele Saroltába. Teázgatott magányosan a pultnál. Osztálytársak voltunk a középiskolában, ugyanolyan széplélek volt, mint én, verseket is írt, néha megmutattuk egymásnak a papírra maszatolt érzéseinket.

„Kurvát…?”, húzta fel a szemöldökét, amikor meghallotta, mi a jövetelem célja. Nem értette, hogyan vetemedhetek ilyesmire. Én, a szofisztikált költő, most elpazarolnám misztikus lelkem egy prostituáltra? Néztem a szőke lányt, ahogy a bögréje fölött magyaráz megilletődött arccal. Olyan szemrehányóan és egyszersmind kétkedve méregetett, mintha most vallottam volna be, hogy valójában én vagyok Kennedy gyilkosa. Mindenféle szépeket kezdett el mondani, hogy érzékeny és intelligens fiú vagyok, nem szorulok rá arra, hogy kurvák után futkossak. Én egy okos, kedves lányt érdemlek.

A tököm tele volt már ezzel a fos szöveggel. Az összes lány szuperlatívuszokban beszélt rólam a gimnáziumban, annyi dicshimnuszt még életemben nem hallottam, mint amennyivel az évek alatt elhalmoztak. Okos fiú voltam és iszonyat aranyos, a nők megtestesült álma, csak épp egyikük sem akart járni velem. Amint megneszelték, hogy tetszenek, hanyatt-homlok menekültek, mintha valami fertőző kórság tenyészne a bőröm alatt.

„Ha nem akarod, hogy kurvázzak”, mondtam Saroltának, „ments meg és ma éjszaka szerelmeskedj velem!”. Majdnem leverte a teáját az asztalról, felpattant, fizetett és köszönés nélkül otthagyott minket.

Vodkával folytattuk, Lali nem bírta tovább, lelépett, én meg egy idő után óbégatni kezdtem.  „Hé, kurvák, hol vagytok? Itt lapul hatszáz schilling a zsebemben, senkinek sem kell?” Összetörtem egy poharat, a pincér megkért, hogy távozzunk. „Most már úgyis mindegy, bárkit megbaszok”, röhögtem a képébe ordenáré részegen, „csak pinája legyen”. Ha egyáltalán tényleg létezik ez a titokzatos szerv, súgtam oda Félixnek, mert eddig csak pornófilmekben és szexújságokban láttam.

Félixnek ugrott be, hogy a Várpincében működik valami éjjeli lokál, ahol lányok táncolnak. „Miért nem ezzel kezdted?” Negyedóra múlva már a bejáratnál álltunk. Két szekrény méretű kidobó fogadott, be sem akartak ereszteni minket. Csak akkor enyhültek meg, miután meglobogtattam előttük a pénzkötegemet és kifizettem a belépőnket. Onnantól senkit sem érdekelt, betöltöttük-e már a tizennyolcat.

Mintha ránk vártak volna, két félmeztelen ledér nő pattant az asztalunkhoz, az egyik vékony volt és barna, a másik tömzsi és szőke. Alap elvárás volt, hogy meghívjuk őket egy italra. Fecsegtünk, de hogy miről volt szó, arra már öt perc múlva sem emlékeztem. Félix a fülembe súgta, hogy az alacsony szőkét ismeri, a város rongya, szerinte fillérekbe kerül, csak menjek ki vele a várkertbe.

„Nem akarsz keresni egy kis pénzt?”, fordultam hozzá. Mintha szakadékba néznél, feneketlen űrre nyílt kilátás a szemében. Elmúlhatott vagy negyven, de az érett nők engem külön izgattak. Tetszett, hogy a melle sem feszes. Nagyapámnak volt otthon elrejtve három pornókazettája az íróasztala fiókjában, ott láttam az egyik néger csajon ilyen izgalmasan löttyedt melleket.

Először értetlenkedett, de a száz schilling meggyőzte. „Van gumid?”, kérdezte. Hogyne volna, válaszoltam. Hónapok óta rejtegettem a pénztárcámban két kotont az ünnepi alkalomra. Most hát eljött a pillanat. A csaj engedélyt kért az egyik szekrényméretűtől és elindultunk. Odakint behúzódtunk egy bokor mögé, ahol senki sem láthatott minket. Rövid bőrszoknyát és topot viselt, lehúzta a bugyiját és lökni kezdte a szöveget. Be sem állt a szája, részegen hadarta, hogy ő valójában nem kurva, restelli, hogy ezt csinálja, és ha az anyja megtudná, belehalna a szégyenbe.

Amíg beszélt, én a mellével foglalkoztam, két ujjam közé csippentve nyomogattam, mintha a rugalmasságát ellenőrizném, aztán elhatároztam, hogy a végére járok a rejtélynek. Megnézem, amelynek kételkedtem a létezésében. Jobb kezemmel alányúltam, ahol a bizonyosságot feltételeztem. A szőrös-húsos puhaságban kitapogattam és a nyílásba toltam a középső ujjamat. Forró, lágy nedvesség fogadott odabent. Megállt az idő, a hangok eltűntek. Láttam a nő száját, ahogy mozog, a sárga fogakat, a szája szélén a nikotinfoltos szőrszálakat, éreztem a dohány szagát, de a tapintáson kívül más nem jutott el hozzám. Az agyam kizárólag a nyákos mélységet észlelte.

„Ne disznólkodjál itt, essünk túl rajta!”, szólt rám hidegen. Remegő kézzel húztam elő a kotont, kibontottam, próbáltam ráhúzni a farkamra, de nem ment. Azt sem tudtam, hol vagyok, és mit teszek. Az előbbi érzéklet, a végtelen mélység, a nedves hely, ahol az imént az ujjam járt, fogva tartott. Tudtam, hogy oda kellene bejutnom, végtére is ezért fizetek, de sejtelmem sem volt, hogyan valósítsam meg. Mintha találkoznál egy szörnyeteggel, amiről éveken át olvasol, amiről természetfilmeket forgattak a dzsungelben, egyszerre csodálod és rettegsz is tőle, és hirtelen ott terem a kertedben.

Még fél percig kísérleteztem, míg a nő századszor is elismételte, hogy gyalázatos dolgot művel. Felhúzta a bugyiját, én is zsebre vágtam a használatlan óvszert és visszatértünk a várpincébe. Félixhez közben újra odakeveredett a barna csaj. Mikor kimentünk, hagytam nála egy százast, rendelt neki valami gusztustalan kék koktélt, a térdén ringatta.

Rágyújtottam, és ahogy forgattam a cigit a kezemben, a szőke, akivel kint szenvedtem, felszisszent és ordítani kezdett. Véletlenül megégettem a combját a parázzsal. Még fel sem fogtam, ami történt, elnézést sem kérhettem, máris szánalmas kis fatökűnek nevezett, akinek anyukája mellett lenne a helye. Félix csitítgatta, de a hangzavarra az egyik kidobó máris a helyszínen termett és fenyegetően ránk meredt.

Fizettünk és észrevétlenül elsomfordáltunk. Már csak odakint került szóba, hogyan boldogultam a nővel. Nem árultam el neki minden részletet. Hosszú percekig röhögött, és azt ismételgette, olyan vagyok, mint Ady Endre.

Másnap este nyolckor értem haza Bécsből. Ahogy kiszálltam a kisbuszból, nagybátyám utánam kiabált: „Ide figyelj, te strici, legalább ne költsd el az összeset!” Mikor elhajtott, megint röhögni kezdtem. Én, mint strici? Nekik legalább nem kell kurvára költeniük, sőt a kurvák még nekik tejelnek.

Az első utam Félixhez vezetett. Már nem találtam otthon, fröccsözött a Gondűzőben. Majdnem szétrepedt a pénztárcám a schillingtől, de én is csak egy kisfröccsöt rendeltem. Átlendültem a holtponton, az agyam annyira fáradt volt, hogy nem tudott kikapcsolni, öncélúan lüktetett.

„Ma is megyünk kurvázni?”, vigyorgott rám.

„Igaza volt Saroltának. Nekem egy rendes lány kell”, feleltem.

Legyintett, már részeg volt, nem értette. Ránéztem az órámra. El kellett érnem a buszomat, ami tíz-húszkor indult haza, nagyanyámhoz és nagyapámhoz, a faluba, a kocsmától ötszáz méterre lévő megállóból. Néztem a percmutatót, ahogy elhagyja a negyedet. „Valaki egyszer majd pénz nélkül is lefekszik velem”, mondtam, és otthagytam Félixet.

Méterek voltak hátra, amikor a busz elhúzott mellettem. Rohantam utána, láttam, hogy megáll a táblánál, az üres megállóban, az első ajtó kinyílik, a busz is üres, egyetlen utas sincsen rajta, a fényei barátságosan világítanak, mintha nekem üzenne, égi jelzőfény, mutatja az utat, hogy siessek, már csak néhány lépés, ne adjam fel, a sofőr észrevett, miattam állt meg, rám vár, addig nem indul, amíg el nem érem.

https://www.facebook.com/novicsjanos.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.