A napokban jelent meg Sándor Anikó új könyve, Magyar Camino címmel. A szerzőt faggattuk arról, miért olyan népszerű a Camino és miben más az új kötet a korábbi, zarándokútról szóló kötethez képest.
Új könyvében ismét visszatér a Camino témájához. Az elmúlt években egyre többen vágnak neki a Caminónak, és egyre több könyv születik róla, mit gondol, minek köszönhető a zarándokút növekvő népszerűsége?
Azt mondják az okosok, hogy valamiféle spirituális ébredés időszakát éli az emberiség, ezért keresnek olyan sokan új utakat, a szó valódi és átvitt értelmében egyaránt. Nem tudom, hogy ez valóban így van-e, de azt igen, hogy ebben a felgyorsult világban, a folytonos rohanásban lassan önmagunkat is “lehagyjuk”.
Szerencsére egyre többen veszik észre, hogy az életük főleg a kifelé való megfeleléssel telik el, és ezen szeretnének változtatni. A Caminóról pedig az a hír járja, hogy ott az ember pont azt kapja, amire szüksége van. Talán ezért…
Kik és miért vágnak neki a Caminónak?
A világ minden tájáról mennek oda emberek, ma már nem elsősorban vallási indíttatásból, hanem hogy önmagukat, és a saját útjukat megtalálják. A legtöbb ember, akivel találkoztam, valamilyen elakadás, élethelyzeti válság idején vágott neki az útnak. A „hogyan tovább” a leggyakrabban elhangzó kérdés az induláskor.
Miben segített Önnek leginkább a zarándokút, és miben segíthet másoknak?
Én többet kaptam az úttól, mint amit legmerészebb álmomban reméltem. Megkaptam a válaszokat az odáig megválaszolhatatlan kérdéseimre, és belül, önmagamban találtam valakit, aki sokkal erősebb és boldogabb, mint én voltam idekint azelőtt. Másoktól is hasonló tapasztalatokról hallottam. Azt mondják, aki megjárta Szent Jakab útját, utána kétféle időszámítás szerint él: Camino előtt, és Camino után. Mióta az első útról hazajöttem, mindent megkapok ahhoz, hogy a terveimet, vágyaimat valóra váltsam. Mintha egy láthatatlan kéz kézen fogott volna, és vezetné, mindig a jó irányba.
A Camino csupán azok számára adhat valamit, akik hisznek Istenben?
Az úton járóknak ma már jó, ha a fele vallásos, legalábbis ami a keresztény vallást illeti, hiszen ez egy keresztény zarándoklat eredetileg. Találkoztam ott buddhistával, zsidóval, hinduval, és ateistával is. Mindenki a maga belső istenét kereste, vagy egyszerűen csak önmagát, a saját, önmaga elől is mélyen elrejtett titkait. Nem lehet véletlen, hogy évszázadok óta annyi ember legyalogolja azt a 800 kilométert. Ha nem lennének jók a visszajelzések, ha nem arról számolna be a zarándokok többsége, hogy megtalálták, amit kerestek, nem lenne ilyen népszerű az út. Mondják, hogy divat lett. Én azért kételkedem abban, hogy ekkora távolságot valaki csak úgy, divatból megtesz. Nem mindig diadalmenet ám…
Hogyan született meg az új könyv ötlete, miről szól és mennyi benne a valóság illetve a fikció?
Megjártam a magyar Caminót, és a könyv főszereplője, János, valódi személy, valamint a története is igaz történet. Persze nem minden pont úgy, pont ott és pont akkor történt, ahogy a könyvben leírtam. János egy átlagos magyar férfi, a maga kettős életével, amelyet nem vállal a világ előtt, de lemondani sem tud róla.
Csak abban hisz, ami kézzel fogható, és egyik napról a másikra próbálja léc fölé tolni az életét. Mivel azonban tisztességes, felőrli önmagát a hazugságokkal. Véletlenül téved a zarándokútra, ahol – minden tiltakozása ellenére – lassanként elindul befelé, önmagába, hogy rendet rakjon. Nem azért indultam el, hogy írjak az útról, a könyv ötlete csak menet közben született meg. Azért mentem, mert nagyon vágytam gyalogolni, de nem volt annyi időm, hogy idén is Spanyolországba utazzak.
Ott aztán úgy adódott, hogy a magam gondjai helyett Jánoséival kellett bajlódnom, és csak később ébredtem rá, mi értelme volt az egésznek. Hogy ezúttal az adás örömével kellett alaposabban megismerkednem, és felismerni, mennyit kaphatok azáltal, ha adok. A múlt évben részt vettem egy posztgraduális coach-képzésen, és manapság életvezetési segítőként dolgozom.
Ez a tapasztalat többet ért minden szakmai gyakorlatnál, és hajlok rá, hogy azt gondoljam, ezt sem véletlenül kaptam. Amúgy pedig ráfér erre az útra a népszerűsítés, biztos vagyok benne, hogy sokan elindulnak majd rajta, akik nem tudnak messzire elutazni, de eddig fogalmuk sem volt arról, hogy itthon is van Szent Jakab-út.
Milyen hosszú a magyar szakasz?
A Lánchíd nulla kilométert jelző kövétől indul, és Pátyon, Zsámbékon, Pannonhalmán, Győrön keresztül Lébényben ér véget, az ottani Szent Jakab-templomnál. De akinek kedve és ereje van, mehet tovább, át a határon, ahol, Wolfsthalnál bekapcsolódik a magyar út az osztrák Szent Jakab-útba, és visz tovább Svájcon, Franciaországon át a spanyol Santiago de Composteláig.
Miben más a friss Camino-könyv az előzőhöz képest?
Ez egy másik terepen, Magyarországon játszódik, és ezúttal nem én vagyok a főszereplő, hanem a férfi, akivel útközben találkoztam. Az ő caminójáról, az ő vezekléséről és végül bűnbocsánatáról szól a könyv. Modellezi azt az életutat, ahogy olyan sok ember indul el manapság a transzcendens dolgok felé, mert másképp már nem talál kiutat a problémájából.
A tragikus spanyol vonatbalesetről, amely épp Santiago de Compostela határában történt, Thornton Wilder regénye jutott eszembe, amely egy baleset isteni szándékait vizsgálja. Ön szerint a mostani tragédia mögött is állhat isteni elrendelés?
Bár nem hiszek a véletlenekben, nem mernék ilyen nagy szavakat használni, hogy isteni elrendelés. Pedig szeretnék hinni benne, mennyivel egyszerűbb lenne megemészteni sok szörnyűséget, ha el tudnám fogadni, hogy van olyan, hogy végzet, ami elől nem lehet elmenekülni. Ha mégis létezik – nem tudom – az akkor is csak az egyik összetevője lehet egy sors alakulásának. Nem lehet megúszni a közreműködést. Az persze elképzelhető, hogy adott munícióból gazdálkodunk, ezt sem tudom.
Milyen téma várható a következő könyvében?
Van egy félkész könyv, amelyet valakivel közösen írunk, arról a jelenségről, amelyet nagyjából úgy tudnék jellemezni, hogy a család egyik tagja – életkortól, társadalmi helyzettől függetlenül – ül az egyik szobában, a másik pedig a másikban a számítógép előtt, minden este, minden hétvégén, minden szabadidőben, és csetel, ismerkedik, virtuális kapcsolatokat köt, amelyek néha különös fordulatokat hozhatnak. Online baby, aki a valóságban egy leharcolt, ötvenhez közeledő nő, a történetben rákap az internet ízére, és érdekes kalandokba bocsátkozik – miközben ki sem lép a házból. Ez valószínűleg egy könnyű nyári olvasmány lesz.
Azonban régen foglalkoztat egy nagyon súlyos téma: a gyerekbántalmazás. Úgy tervezem, hogy tragikus gyereksorsok alakulásáról fogok hamarosan írni, persze nem bulváros megközelítésben, semmi vér, semmi szenzáció. Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, miért olyan közömbös a világ, miért nem teszünk többet, miért nem állítjuk meg, vagy legalább minimalizáljuk ezt a szörnyűséget.
Képtelen vagyok beletörődni abba, hogy nincs mit tenni. A könyv mindenkori teljes bevételéből szeretnék létrehozni egy alapítványt, amely bántalmazott gyerekeknek segít majd. Azt sem bánnám, ha számomra ez lehetne az út vége, teljes hátra lévő életemet boldogan tölteném azzal, hogy nekik segítek.