Míg sokan fiatal korukban kultikus rockzenészekért és együttesek iránt rajongtak, én a kilencvenes években egyetlen olyan társulatért lelkesedtem, amelynek mindegyik tagjára rendhagyó tisztelettel és őrült csodálattal néztem fel. A Monty Python abszurd filozófiája közel egy évtizeden keresztül meghatározta szellemiségemet, és sokszor ábrándoztam arról, milyen jó volna, ha találkozhatnék egyikükkel. Sajnos ez a vágyam azóta sem teljesült, bár nagy kérdés, az én botladozó angolommal mit is tudnék mondani ezeknek a rendkívül intelligens fiúknak.
Mert a Monty Python csoport tagjai roppant koponyák és sokszínű tudással rendelkeznek, amelyet minden alkalommal képesek bizonyítani, ha közönség elé kerülnek. A társulatból a közös projektek befejezése után John Cleese és Eric Idle sikeres komikusi pályát futott be a nyolcvanas években, de ugyanolyan fontos Terry Gilliam rendezői karrierje, Terry Jones direktori és történészi működése.
Közülük azonban úgy tűnik nekem, Michael Palin választott igazán helyesen, amikor a BBC kötelékében a világ körülutazására esküdött fel, hogy egymás után készítse a jobbnál jobb, egyéni hangvételű útifilmeket, egészen máig. A Nyolcvan nap alatt a Föld körül, a Szahara, a Himalája és még több más kiváló dokumentáció mellett az elmúlt évben ismét új munkával jelentkezett. Elhatározta, hogy beutazza Közép-Kelet-Európát, azokat az országokat, amelyek évtizedekre a vasfüggöny mögé szorultak, s a nyugati polgár számára csupán távoli, egzotikus csábítást jelentettek, amelyről lényegében semmiféle közvetlen tudása nem lehetett. Michael Palin, miután az Európai Unió tíz új tagországgal bővült 2004-ben, arra tett bátor kísérletet, hogy bemutassa ezt a régiót a világnak. Mint máskor, egyetlen bőrönddel és persze egy profi stábbal, nekivágott Kelet-Európának.
Michael Palin útifilmjei abban különböznek a hagyományos műfajtól, hogy egy autentikus utazó szemével láttatják a világot. Sokan csak repülővel utaznak, az ismert nagyvárosokat finnyásan érintve, ő azonban hatvanöt évesen is vonatra, hajóra, buszra száll, gyalogol és villamosozik, ahogy annak idején 1988-ban, posztmodern Willy Foggként tette. Nem csupán a konzumturizmus közismert és közhelyes világtájait keresi fel, vagy azokat a településeket, amelyek a sablonos képeslapokról rendszeresen visszaköszönnek, hanem sokkal inkább olyan vidékeket látogat meg, amelyek valóban új felfedezést jelentenek saját maga, vagy az egész világ számára.
Az Új Európa 7 részes, egyenként 60 perces fejezetekben mutatja be Közép-Kelet-Európát, az abszolút jó értelemben vett EU-idea jegyében. Ez a terjedelem persze nem elég ahhoz, hogy közel húsz ország világába részletesen beavasson, de nem is az a fő célja, hogy minden szegletüket maradéktalanul bejárja, hanem, hogy egy-egy olyan jelenséggel, vidékkel, mikrovilággal ismertesse meg a nézőket, amelyekről aligha tudhat. Az új sorozat bizony még egy közép-európainak is számtalan meglepetést rejt.
Palin Szlovéniából indul, bejárja Horvátország, Bosznia és Szerbia, azaz a volt Jugoszlávia köztársaságait, majd ellátogat Albániába, Macedónián és Bulgárián keresztül érinti Törökországot, a lenyűgöző Isztambult és a török állam belső területeit. Utána Románia és Erdély következik, majd Magyarország. Egy ilyen útifilm kapcsán fokozottan érdekes, hogyan láttatja hazánkat egy igazi angol utazó. Ahhoz képes, hogy mindössze 30 percet teszünk ki a teljes anyagból, nos, nagyjából korrekt munka született. Palin meglátogat egy esztergomi történelmi ünnepséget, elmélkedik egy nyugati szemével az elveszett Nagy Magyarországról és Trianonról, a Gellért-szállóban időzik, csobban a Hullámfürdőben, hajókirándulást tesz a Dunán késő este, amikor a legszebbek a budapesti fények. Másnap ellátogat a Parlamentbe, megkóstolja egyik nemzeti italunkat az unicomot, gyártója, Zwack Péter társaságában, cigányzenét hallgat és bevacsorál a Kárpátia vendéglőben, majd leruccan a tokaji dombokig és egy borpincében vesz leckét az aszú történetéből, végül pedig a Hortobágyra indul, ahol igazi csikósok közt elfogyaszt egy igazi magyar gulyáslevest. Csak azt sajnálom, hogy a Balaton-felvidékre nem jutott ideje.
Látszólag minden helyszín a jellegzetes, külföldön is híres magyar turisztikai nevezetességek tárházát nyújtja, de Palin személyiségével hitelesítve mégsem csupán a külföldi látogató sztereotipizált kliséit testesítik meg, hanem valódi ízelítőt merítenek hazánkból. Csupán egyetlen jelenet, a médiaguru Zoób Kati divatstúdiójában készített vicces felvétel volt számomra kevésbé indokolt, ami talán azért kapott helyet, mert a kapcsolat bizonyára Palin magyarországi nexusából ered, s persze plusz színekkel gazdagítja a gulyás-Budapest képét.
Palin ezután Ukrajnába indul, vet egy pillantást Jaltára, végigbumlizza a Baltikumot, egy teljes epizódot tölt Lengyelországban, érinti Szlovákiát és a Magas-Tátrát, Csehországban természetesen Prága a fő úti cél, de azért iszapfürdőt is vesz Karlovy Varyban, aztán az egykori NDK-ban, Kelet-Németországban fejezi be mozgalmas kalandjait, Drezda és Berlin után Rügen szigetén. Mindeközben számtalan különleges figurával találkozik, rengeteg érdekes, szimpatikus ember biztosít számára ideiglenes társaságot, idegenvezetői kíséretet, Kelet-Európa történelmével, földrajzával, szokatlan nemzeti szokásokkal, furcsa jelenségekkel ismerteti meg közönségét, önként aláveti magát a legkülönfélébb úti megpróbáltatásoknak és helyi ünnepeken vesz részt, de mindvégig azzal a nem titkolt koncepcióval, hogy egyidejűleg mutassa be a modern és a régi Kelet-Európa karakterét, kapcsolódási pontjait a kontinens nyugati feléhez, ezzel pedig egy valódi, működőképes, békés új Európa vízióját megteremtve.
S ami a legfőbb lényeg: ebből a munkájából sem hiányozhat jól ismert abszurd humora, amely mindvégig meghatározza a film arculatát és lehengerlően szórakoztatóvá teszi utazását. A 7 órás anyagot két részletben néztem végig, de olyan gyorsan véget ért, mintha egy másfél órás játékfilm volna, annyira izgalmas és eredeti munka, egyszerűen megunhatatlan.
Michael Palin ismét bizonyította, hogy a Monty Python ma is él. Csak ezúttal nem remek szkeccsek szolgáltatják a szellemét, hanem egy hatalmas tudással rendelkező, művelt, érzékeny és szellemes angol úriember, akinek empátiájából, toleranciájából és tudósi kíváncsiságából alighanem mindannyian sokat meríthetünk. S persze arról sem szabad elfeledkezni, hogy ez a professzionális alkotás nem jött volna létre, ha nincs a BBC évszázados tradícióval bíró, intelligens és technikailag tökéletes gépezete.