Norvégiában könnyebb boldognak lenni – Kun Árpád: Boldog észak (2014)

boldog-eszak

Azt kell mondanom, hogy már megint jó helyre került az Aegon-díj. Pedig voltak kétségeim eleinte, de miután elolvastam Kun Árpád Boldog észak című nyertes regényét, minden aggály eloszlott bennem. Ráadásul megint egy kicsit kívülálló szerző kapta ezt az egyre rangosabb elismerést, aki – mint anno tavaly a majdnem irodalmon túli Barnás – , nem tartozik a fősodorhoz, nem kötődik ahhoz a belterjes-pesties kánonhoz, amely meghatározza kortárs prózairodalmunkat.

Kun Árpád évek óta Norvégiában él, mondhatni, semmi köze a brancshoz, egyfajta – kifejezetten jó értelemben vett – , rendkívül tehetséges dilettánsként tört be most az élvonalba. Ebből a pozícióból pedig szerencsére friss hanggal érkezett, amely egyáltalán nem hasonlít a bevett prózapoétikákhoz, divatos irányzatokhoz, trendi írói nyelvekhez sem. Vagyis helyzeténél fogva kívülről képes rálátni az elbeszélői hagyományainkra és a jelenleg zajló irodalmi folyamatokra. Valószínűleg épp ez az egyik oka annak, hogy ennyire izgalmasan újszerű szöveg született.

Boldog észak ráadásul történetének valóságmagjával is tüntet: egy ténylegesen is létező ember, Aimé Billionéletpályáját meséli el, egyes szám első személyben, nyilvánvalóan sok-sok fikcióval, aki azonban tudhatóan a szerző kollégája volt egy norvég idősotthonban. Miután barátságot kötöttek és Aimé sokat mesélt az életéről, Kun Árpád úgy határozott, regényt ír róla. Ennek a szerencsés, ihletett találkozásnak gyümölcse a Boldog észak.

A történet szerint a Beninben született színesbőrű afrikai férfi, aki karizmatikus nagyapjának köszönhetően kapcsolatban áll bizonyos földöntúli szellemi hatalmakkal, a vudu vallás isteneivel, egy francia kórházban és egy norvég missziónál dolgozik, így kerül először Franciaországba, majd Norvégiába. Végül Norvégiában a „kakashalmi” idősotthon ápolója lesz, és nemcsak hazára talál az északi országban, de a saját boldogsága is beteljesül.

A regény méltatói azt emelték ki, hogy hazai irodalmunkban teljesen újszerű és idegen az a pozitív léttapasztalat, amelyetKun Árpád – vagyis afrikai hőse – , közvetít számunkra a könyv lapjain. Viszont ha valaki nyugat-európai vagy dél-amerikai irodalmat olvas, pontosan tudja, hogy ez a bölcs derű egyáltalán nem ritka a regényirodalomban. A mi tragikus narratíváinkhoz és melankolikus hangvételünkhöz képest azonban kétségkívül kedélyesebb.

De ami ennél is meglepőbb vonás számomra, hogy talán most először olvastam magyar nyelven a latin-amerikai mágikus realizmust megidéző magyar prózát. A Boldog észak jórészt realisztikus elbeszélése ugyanis számos ponton átcsúszik a mágiába, mégpedig hihetetlenül fantáziadúsan, mintha legalábbis Garcia Marquez vagy Cortazar misztikus világában járnánk. Ez a lenyűgöző írói képzelőtehetség is meghatározó vonzereje a könyvnek, a nagyszerű lélektani realizmus, a kivételes atmoszférateremtés, a filozófiai futamok és a végtelenül természetesnek ható, kiválóan hangszerelt nyelvi letisztultság mellett.

Miközben pedig a többszörösen kívülálló hős boldogulását figyeljük a számára idegen környezetben, az emberi létezés bonyolult összefüggéseire is ráláthatunk. Az emberi megpróbáltatások és fájdalmak, az öregedés, a halál és más egyéb testi-lelki fogyatékosságok árnyékában mégsem a létezés hiábavaló tragikuma erősödik meg az olvasóban, hanem egy magasabb rendű tudásra teszünk szert Aimé fejlődéstörténetének befogadásával.

Persze, szerintem ez nagyban köszönhető annak az országnak is, amelyben a regény második része játszódik, és ahol végül a történet hőse is otthonra, harmóniára talál. Norvégia, mint Európa egyik legélhetőbb, gazdag állama, alkalmas környezetet biztosít ahhoz, hogy a létezést ne szenvedéstörténetként, hanem boldog beavatásként éljük meg. Minden tiszteletem az elbeszélőé, de nem vagyok benne biztos, hogy ugyanazt a teljességet élné meg itt és most Magyarországon egy idősotthonban.

Bárhogy is, Kun Árpád bravúrosan hibátlan, minden ízében szép regényt írt nekünk, hogy legalább négyszáz oldal erejéig megfeledkezzünk a saját nyomorunkról. Azzal zárja könyvét, hogy legközelebb családja norvégiai kivándorlásának történetét fogja megírni. Már most izgatottan várom.

A cikk megjelent változata a Port.hu-n

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.