Le kell lassulni ehhez a filmhez, ha közel akarunk kerülni hozzá. Minden jól bevált, napjainkban ismert és népszerű filmnyelvet el kell felejteni. Kiüríteni az agyunkból a megszokott képeket, szavakat. A napközben használt nyelvet. Kikapcsolni a tévét, az internetet. Mindent le kell tenni ahhoz, hogy bele tudjunk simulni ebbe a filmbe. Sokáig tartott, mire én is megértettem, hogy Jim Jarmusch azt szeretné: ne a filmet lássuk, hanem a költészetet. Olyan szürreális világot teremt, ahol a költészet határoz meg mindent. Ahol mindenki a költészet levegőjét szívja.

Korszerűtlen lelkek bolyonganak egy valószerűtlen, költői térben. A költő karórát hord, nem használ mobiltelefont, kizárólag egy kopott jegyzetfüzetbe rója sorait, a kiadásra vagy sokszorosításra nem is gondol, a moziban legfeljebb ősrégi, fekete-fehér filmeket néz. A többi karakter is a saját önkifejezési módjait próbálgatja és gyakorolja. Az egész város a költészet teremtménye. Paterson a költészet mesebeli települése. Nem hajlandó felvenni a huszonegyedik század ritmusát. Ebben a városban a busz is lassabban halad és a féltékeny szerelmesek is csak játékpisztollyal fenyegetőznek. Paterson nem vesz tudomást a valóságról. Pontosabban számára kizárólag a költészet az egyetlen létező valóság. És végül az is kiderül, hogy a költészethez papír és szavak sem kellenek. Nem árt, ha van, de a költészet sokkal inkább létállapot, mint művészet.

Jarmusch olyan radikálisan eseménytelenül mutatja be ezt a világot, hogy az első órában szinte unatkoztam. Aztán szép lassan ráébredtem, hogy a mindennapok, a jelentéktelen pillanatok és gesztusok mögötti költészetre hívja fel a figyelmet, vagy ennél sokkal laposabban: hogy az élet tulajdonképpen költészet. Feltéve, ha le tudunk lassulni és el tudunk szakadni egy kicsit attól a civilizációtól, amely a költészetről megfeledkezett. Ha végre újra használni tudjuk azt a két emberi képességet, amely ma már nem túl divatos: a türelmet és a figyelmet.

A film alapjául Williams Carlos Williams amerikai költő Paterson című gigantikus versciklusa szolgál, de hatással volt rá Ozu művészete és a zen buddhizmus is, amit külön kiemel a befejező képsorokban feltűnő japán figura, akivel a főhős megvilágosító erejű beszélgetést folytat.

A Paterson Jim Jarmusch egyik legfilozofikusabb filmje, és egyben az életmű egyik legmarkánsabb darabja. Nem könnyű mozi, de ha elcsendesedünk és figyelünk, felfedheti a titkát, amely egyébként nagyon is világos és egyértelmű. Csak ebben a nagy zajban alig vesszük észre.