Vannak rendezők, akik csinálnak egy, legfeljebb két filmet, aztán valamilyen oknál fogva befejezik a szakmát, elhallgatnak, rosszabb esetben elfelejtődnek. Aztán vannak filmek, amelyek magányos monolitként ragyognak a filmtörténetben, néhány rajongó kultikus tiszteletét élvezve, mégsem számítanak hivatkozási alapnak. Ma egy ilyen rendezőről és mára klassziikussá vált filmjéről szeretnék beszélni.

Az illető, Terrence Malick nem nevezhető termékeny alkotónak: 1969-ben kezdte pályáját és azóta csupán 4 játékfilmet meg egy rövidfilmet forgatott összesen. Más kérdés, hogy számos filmben íróként és producerként közreműködött a későbbiekben, de saját munkával csak 1998-ban jelentkezett újra. Pedig Malick pályája mondhatni kifogástalanul indult a hetvenbes években. Az amerikai mozi forradalmi időszaka volt ez, Új-Hollywood ifjú tehetségei sorjában jelentkeztek formabontó, a hatvanas évek akadémizmusát leváltó, friss szemléletű művekkel, hogy csak néhány nagy nevet említsünk: Scorsese, De Palma, Coppola, Kubrick, Altman, Spielberg, Woody Allen. (Kár, hogy ez a remek indulás megkopott és „új sematizmussá” fakult a nyolcvanas évek második felétől.) A velük egy időben startoló Terrence Malick 1973-ban készítette el bemutatkozó játékfilmjét, Badlands (magyarul csúnyán-sután: Sivár vidék) címmel, s egy csapásra a hetvenes évek legígéretesebb direktorai közé emelkedett.

Ezután azonban csak 1978-ban hallatott magáról a Mennyi napokkal, a fiatal Richard Gere főszereplésével, majd pedig húsz évvel később a Thin red line (Az őrület határán) című háborús mozival tért vissza váratlanul a köztudatba. Akkoriban hírlett, hogy néhány színész saját kérésére, akár a gázsiról is lemondva kéredzkedett be a nagy számú szereplőgárdába, mert mindenáron dolgozni akartak a legendás rendezővel. Hogy miért vált legendássá Terrence Malick, olyannyira, hogy mai hollywoodi sztárok akár fizetség nélkül is közreműködtek volna új filmjében, arra elegendő bizonyíték a Badlands, ez a szabálytalan daramaturgiájú, arcátlanul zseniális, másfél órás road movie, amelynek két főszereplője az Apokalipszis most sztárja, Martin Sheen, és a furcsa szépségű Sissy Spacek.

A történet úgy indul, akár egy normál amerikai kertvárosi sztori. A kétkezi munkás fiatalember, aki feltűnően hasonlít James Deanre, összeismerkedik a művészpapa hamvas bőrű, kissé infantilis lányával, ám az apósjelölt hajthatatlan: a kukásfiút nem engedi lánya közelébe. Látszólag egy sima szerelmi dráma bontakozhatna ki ebből az alaphelyzetből, ám ekkor váratlan fordulat következik be: a fiatalember teljesen szenvtelenül golyót ereszt a papa hasába és a lánnyal közösen céltalan autózásba kezd. A rendőrség persze üldözni kezdi őket, miközben a fiú az út során számos áldozattal bővíti bűnlajstromát, amit legtöbbször azzal indokol: sajnálja, de nem kockáztathat. A történet eredetileg a valóságon alapul: egy hírhedt ámokfutó volt a minta, Malick azonban Kit figuráját démonikus, filozófiai gyilkosságokat elkövető negatív hőssé változtatta. Mint Mersault lövése Camus alapművében, ő sem azért öl, mintha valami célja volna vele, inkább az abszolút nihilizmus képviselője. Mindeközben a rendező nyíltan utal a Bonnie & Clyde motívumaira és az amerikai lázadó beatnemzedék mítoszára, amit leginkább Martin Sheen kiváló játéka, a James Dean-i figura némely gesztusa, mozdulata közvetít illetve testesít meg.

S nem mellékesen azt sem szabad elfelejteni, hogy a kilencvenes évek posztmodern amerikai új hulláma sokat köszönhet Malick költői hangulatú alapművének, a Badlands ugyanis a Született gyilkosok, a Tiszta románc és még sok más ismert road movie előképe. Aki kíváncsi az amerikai filmművészet egyik legfontosabb kultfilmjére, annak a DVD-kölcsönzőket ajánlom: a magyar forgalmazás ugyanis szerencsére nem feledkezett meg róla.