Szegény Teresa asszony – Ulrich Seidl: Paradies/Liebe (2012)

paradise

Olyan szánalmasnak talán még senki sem mutatta az emberi fajt, mint Ulrich Seidl. Új munkája is borzasztóan erős képpel indul: szellemi fogyatékosok dodzsemeznek a vidámparkban. Az igazi fogyaték azonban nem őket sújtja, hanem a rájuk vigyázó középkorú osztrák háziasszonyt. Teresa asszony vélhetően elvált nő, aki egyedül neveli láthatóan nem túl konstruktív kamaszlányát, akivel semmiféle emberi viszonyt nem sikerült kialakítania.

Pihenésre, kikapcsolódásra vágyik, elege van a szürke hétköznapokból, és pénzéből futja egy kis afrikai nyaralásra. Felkerekedik és elutazik Kenyába, ahol sivár lelki életét és szeretetéhségét nagy farkú fiatal fekete férfiakkal próbálja feldobni, akik természetesen némi pénz fejében hajlandók elszórakoztatni a korosodó, kövér osztrák hölgyet. Látszólag egyszerű történet, a rendező persze ebből az anyagból ismét egy tragikomikus, provokatív, társadalomkritikával teli, kegyetlen és naturalista szatírát gyúr.

parad

Teresa asszony eleinte nem akar belebonyolódni a hotelszomszédja által érzékletesen leírt helyi kalandokba, később azonban függővé válik és mindenáron azt a szeretetet hajszolja, amelyet hosszú éveken át egyetlen társától sem kaphatott meg. Szeretné, ha újra meghódítaná valaki, ha ismét szépnek látná őt egy férfi. Romantikus és vad éjszakákat keres egy gyengéd fekete csődör karjaiban – ehelyett újra és újra csalódás éri.

Az afrikai fiúk ugyanis nem önzetlenül hancúroznak a testes osztrák mamival, általában már az első numera után habozás nélkül rátérnek a lényegre és szolgálataikért céltudatosan pénzt követelnek. Amikor pedig megkapják a jussukat, vagy épp nem kapnak annyit, amennyire szükségük volna, szó nélkül továbbállnak.

Teresa asszony azonban nem elégszik meg a pénzért vásárolt kalanddal, neki láthatóan igazi érzésre és erotikára támad gusztusa, ezért egész életének kudarcát visszhangzó nevetséges sorstragédiaként éli meg, amikor viszontlátja fekete fiúkurváját a felesége társaságában. Örkény is tudta, hogy az öregkor és a hanyatló test nem törli el a vágyat, legfeljebb komikussá tesz minket – ez történik itt is, Seidl osztrák-afrikai, kínzóan durva politikai macskajátékában. (A Teresa asszonyt alakító Margarete Tiesel egyébként annyira professzionálisan hozza a figuráját, hogy a nevetségességen kívül jókora adag esetlen bájat és vonzerőt is képes a figurába csempészni, sőt, mostoha jelleme ellenére felébreszti a szimpátiánkat.)

Ulrich Seidl emberábrázolása, szokás szerint acélosan realista, és nem gyáva elmenni a végsőkig: mindent megmutat, ebben rejlik tabukat döntő, felszabadító energiája. A dokumentarista stílus ellenére mégis világos, hogy itt nem egyszerűen egy osztrák asszony erotikus kálváriájáról van szó. Teresa asszony az európai, vagy tágabb értelemben a nyugati civilizáció groteszk alakjává növelt metaforája, a kenyai hotel többi fehér lakójával egyetemben. Ezek az emberek, a nyugati kultúra képviselői, a pénzük fejében és nevében úgy látogatnak el a fekete kontinensre, mint a barbár egzotikum földjére. Úgy is bánnak az ott élőkkel, mint az állatokkal. Pénzért megváltható majmokként hurcolásszák magukkal a mamikák a fiúkat, és egy végletekig ízléstelen gruppenszex közben úgy játszadoznak az afrikai srác hímvesszőjével, mintha a rabszolgájuk volna.

Seidl fehér európai nője pontosan úgy tekint ma is a számára idegen földrészek lakóira, mint annak idején kizsákmányoló elődei: megvásárolható, kénye és kedve szerint alakítható nyersanyagra. A világ azonban sokat változott azóta és éppen ez a Paradies/Liebe fő témája. Az elszegényedett és kifosztott földrész lakói túlélésre és pénzszerzésre rendezkedtek be. Elkápráztatják a kultúrájukat alig ismerő ostoba nyugati turistát különféle hamisságokkal, giccsekkel – zenével, tánccal, ékszerekkel, játékokkal és fekete erotikával –,  majd pedig jól megfejik, elszedik a pénzét tőle. Tiszta üzlet ez – amibe Teresa asszony nem tud beletörődni.

Éppen ezért trappol dühösen a semmibe időről időre a tengerparton, míg a hajlékony afrikai férfitestek vidáman és hányavetien ugrabugrálnak körülötte. Nem ők az áldozatok, hanem mi vagyunk azok. A nyugati kultúra öreg, hájas és buta néni lett. A mindenhatóságunkba, a tőkénkbe és a tudásunkba vetett hit elszállt. Röhögnek rajtunk a színes bőrűek és mivel buták, nagyképűek és gusztustalanok vagyunk – jogosan szedik el tőlünk mindenünket. Teresa asszony bizonyára örökre a tengerparton marad, a kenyai nyaralás voltaképpen az ő személyes, végtelen pokoljárása. Mintha a rendező is ezt akarná érzékeltetni újabb és újabb szexuális nekibuzdulásaival, amelyek soha nem érnek véget, valószínűleg az őt kikosarazó utolsó alany után sem.

Ulrich Seidl új filmjétől mindent megkapunk, amit kizárólag ő tud, de a naturális részletek meg a kőrealizmus nem annyira fenyegető, mint mondjuk alapművében, a Kánikulában. Sőt, a rengeteg csúnyaság mellett ezúttal szépség is felbukkan, amikor a kamera többször is barokk festőket megszégyenítő képekben rögzíti az alvó asszonyt az elfátyolozott afrikai kéjhajlékban.

Bár az utolsó félórában kínosan kezdünk feszengeni – kezdettől fogva ez volt a célja – , sajnos a lélektani elemek, a szatirikus hangvétel, a komikum és az altesti humor ezúttal hangsúlyosabb. A Paradies / Liebe jó film, de újat nem hozott számomra, és minden erőfeszítése, politikai és társadalomfilozófiai szándéka ellenére, vagy talán pont azért, nem lesz belőle brutális emberiségdráma. Ezzel együtt azt mondom: bárhogy is sajnáljuk, szegény Teresa asszony megérdemli a saját sorsát és igazán kíváncsi lettem volna, miként hullik darabjaira, miután hazatér Bécsbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.