- szeptember 13-án egy Matuska Szilveszter nevezetű férfi a biatorbágyi viaduktnál merényletet követett el a bécsi expressz ellen. A hírhedt merénylő alakja, börtönbe kerülése és későbbi eltűnése hosszú évtizedekig élénken foglalkoztatta a közvéleményt. Bozsik Péter könyve nem csupán a mítosz posztmodern újrateremtése, hanem egy beteg lélek izgalmas kórképe is, amely az emberi psziché legsötétebb járataiba vezet.
„Az attentátor” első ránézésre látszólag világos, tiszta munka, a szerző előszava pontos tájékoztatást nyújt a könyv megszületésének körülményeiről és az írói szándékról, az olvasó tehát szinte készen kapott stratégiával vághat bele Matuska Szilveszter történetébe. Ilyen nyugodt magabiztossággal kezdtem el én is a könyvet, de már néhány oldal után rájöttem, hogy Bozsik kisregénye mégsem könnyen megfejthető olvasmány. Részben valóságos, korabeli dokumentum-elemekkel átszőtt életrajz, részben viszont egy minden ízében átgondolt és elbizonytalanító fikciós regény, amely a Matuska-legenda átfogó, stilizált megragadására irányul.
A regény három különböző szövegtípus variálásából, mozaikos szerkezetű felépítésben ered a „biatorbágyi rém” nyomába. Egykori tanúvallomásokból, rendőrségi iratokból és magánlevelekből, valamint Matuska állítólagos álomleírásainak és önéletrajzi jegyzeteinek feldolgozásából áll össze. Néha úgy működik, akár egy krimi: a szövegekből megismerhetjük a bűntény valós elemeit, a tettes személyét és részint magát a kort is. A két világháború közti időszak világának megteremtésében a kimunkált nyelvezet, a korra jellemző szóhasználat és kifejezéskészlet is jelentős szerepet játszik. Az olvasó izgalmas és néhol nyomasztó dekektívtörténetet tart a kezében, részese lehet a nyomozásnak, ám végül ugyanoda jut, ahonnan elindult: Matuska alakja továbbra is kiismerhetetlen, a rejtély továbbra is megoldatlan marad. A szerzői szándék következetesen érvényesül: az oknyomozó újságírói attitűd a Matuska-mítoszt nem csupán még vaskosabb balladai homállyal ruházza fel, hanem most teszi valóban halhatatlan irodalmi figurává.
Érzésem szerint azonban ez csupán a mű egyik rétege. Beszédes az a tény is, hogy író és hőse ugyanannak a településnek, mégpedig a vajdasági Csantavérnek szülöttei. Bozsik Péter az előszóban azt írja, hogy mindig is érdekelte Matuska ellentmondásos figurájának kálváriája, illetve a terroristák gondolkodásmódja. Érdekes, hogy e mondata után rögvest a következő szavakat olvashatjuk: „Számomra az írás terápia (is). Önmegismerés. A józan ész megőrzése. Már ha van józan ész.”
Nagy kérdés, vajon Matuskának volt-e józan esze. A könyv erre vonatkozólag több választ is kínál. Egyes elmeszakértők normálisnak ítélték pszichés állapotát, mások éppen ellenkezőleg, degenerált, beteg embernek tartották. Bozsik nem kötelezi el magát egyik vélemény mellett sem, mindössze bemutatja a különféle érveket. A könyvben mindenesetre nagyon fontossá válik a címszereplő alakja, az Önmegszólító biográfiák és az Álommerények jókora teret szánnak Matuska belső világának. A legfontosabb kérdés számomra mindvégig az volt olvasás közben, vajon mennyi helyet foglalnak el a műben az eredeti kéziratoknak tulajdonított jegyzetek, a szerző milyen módon keresztezte őket a saját mondataival és mindehhez mennyit rakott hozzá az írói képzelet. Persze a lényegen ez talán semmit sem változtat: Bozsik célja nem csupán a mítosz újrateremtése, hanem a hőse pszichéjébe való belehelyezkedés is, ami arra utalhat, hogy komolyan foglalkoztatja Matuska személyisége.
Az álmok és a biografikus szövegek alapján egy sokrétű, bizarr lélek rajza bontakozik ki. Matuska egyszerre őrült és zseni, dilettáns művész és gyilkos terrorista, perverz hajlamokkal rendelkező, szexmániás, narcisztikus lény, aki önmagát vallásalapítónak tartja. Bár a szerző a Twin Peaks-et, David Lynch lidércnyomásos atmoszféráját nevezi meg egyik ihletadó forrásának, engem még inkább Luis Bunuel álomvízióinak szürreális szövetére emlékeztetett néhány Álommerény stílusa. Mindenesetre ezek a pillanatok teremtették meg a saját olvasatomat. A mű engem elsősorban a lélek sötét oldalának alagútjaiba vezetett, és Matuska személye különösen alkalmasnak mutatkozott ehhez a nyugtalanító kiránduláshoz. A könyv mindezen felül különleges narrációs technikájával és kiérlelt nyelvi modorával is kényezteti olvasóját. A csantavéri terrorista ezúttal értékes művészi attentátot követett el Bozsik Péter meggyőző közreműködésével.